BONYHÁD

2011. júliusának utolsó hétvégéjét szokás szerint Bonyhádon töltöttük, hogy eleget tegyünk a Bonyhádi Röplabda és Szabadidő Klub meghívásának és részt vegyünk a XVI. nemzetközi röplabdás találkozón.
Az időjárás egész héten a rosszabbik arcát mutatta, veszélybe sodorva ezzel a torna megrendezését, de végül megkönyörült a rendezőkön és a mintegy 40 csapaton és a hét végére egész elfogadható idő kerekedett.
Nagy örömünkre szolgált találkozni régi sportbarátainkkal és egy pohár jó bor mellett  elbeszélgetni velük a múltról és a jövendőről.
A Jószívért KHE csapata  - közismertebb nevén a Budapesti Szivesek - a sok fiatal és egészséges játékosokból álló mezőnyben a tisztes helytállást tűzte ki céljául és végül a középmezőny második felében végzett.
Külön öröm volt látni, hogy a már visszatérőnek számító várpalotai csapat mellett  egy másik szives csapat a székesfehérvári is ott volt a tornán.
Sajnos a sérülés idén nem kerülte el a csapatot. Az egyik mérkőzésen Tatai sorsttárs térdsérülést szenvedett. Neki ezúton is jobbulást kívánunk!
 
 
 
 
BONYHÁD 2010. július 30.
Ismét részt vettünk Bonyhádon a már 15 éves Országos Röplabdás Találkozón, amit majdnem elmosott a "trópusi" eső!
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
BONYHÁD 2009. július 31.
Részt vettünk Bonyhádon a Antibont 14. Országos Röplabdás Találkozón!
A sportoláson kívül, a felállított sátrainkban vérnyomásmérést és életviteli tanácsadást is szerveztünk a megjelent ifjak és nem annyira ifjak számára.
 
 
 
 
 
Comments